Csisztu Zsuzsa: Kriszta, egy nagy elhatározásra jutottál: március végén veszed a sátorfád, és meg sem állsz Londonig. Miért?

Szalai Kriszta: Nagyon teherbíró vagyok, és nagyon sok mindent képes vagyok csinálni egyszerre. De most, valahogy ősszel tetőződött ez az egész, tulajdonképpen széllel szemben mentem, és úgy éreztem, már nem vagyok képes ilyen konfliktusok megoldására. Szóval nagyon rosszul éreztem magam, és elvesztettem egy picit a fonalat, hogy hogyan tovább. Elgondolkodtam, érdemes-e ennyi küzdelmet bevállalni, vagy el kell engedni? És azt mondtam, hogy elengedem a feszültséget...

Csisztu Zsuzsa: Ezek szerint ehhez távolság kell...

Szalai Kriszta: Igen, ezt éreztem.

Cserna Antal: Meg ezzel egy időben történt az is, hogy a darabot, amit Kriszta írt, lefordították angol nyelvre, ráadásul egy kanadai ügynökség szerződést is kötött vele, mint íróval.

Szalai Kriszta: Elhatároztam, hogy angolul fogok tanulni, és mi történt? Lefordították a darabom angol nyelvre.

Csisztu Zsuzsa: Szükség lehet-e arra, hogy a darabbéli szerepből mentsen át valamit a privát életébe Antal?

Cserna Antal: Ez egy folyamatos szerep. Tehát ha az egyikünk egy picit lejjebb van, akkor a másik mellette áll, Jóban Rosszban. Vagyis ez egy folyamatos tapasztalás, ami nem a szerepből jön be a családba, hanem így élünk. Akkor igazi egy kapcsolat, ha tudunk segíteni egymásnak.